Posted on Hozzászólás most!

Pater Marcus Belga Apátsági étterem – Vissza a kezdetekhez

Nem is tudom, hogy miért nem írtam eddig a Belga étteremről, annyira adta volna magát. Jó pár évvel ezelőtt, mikor a kézműves sörök divatja még gondolatok szintjén sem létezett, nehezen lehetett a kommersz pils/lager vonalon kívüli söröket árusító helyeket találni. Ezek közül, talán a legjobb volt a Pater Marcus.

Pater Marcus Belga Apátsági étterem – Vissza a kezdetekhez részletei…

Posted on Hozzászólás most!

A nagy virsli teszt – Füstli klónok

 Mindig is szerettem a Füstlit. Tudom, hogy bőven vannak nála jobb termékek a piacon, de valahogy mégis sikerült megfognia. Azonban kíváncsi lettem, hogy a többi, vele egy kaptafára készült virsli között hogyan állja meg a helyét. Ennek köszönhetően csináltuk meg a kukuc.hu első nagy tesztjét, méghozzá a Füstli klónokét. 7+1 különféle virslit kóstoltunk meg és pontoztunk 1-5 terjedő skálán 6 tesztelőnk segítségével. De, mint majd látjátok ez a skála bizonyos esetekben sajnos túl szűknek bizonyult.

A kóstolást véletlenszerű sorrendben végeztük nem tudva, hogy éppen melyik virsli került sorra, így születtek egész érdekes megjegyzések is. 🙂  Lássuk is mire jutottunk.

 

1. Pick virsli

 Összetevők: 47% sertéshús, víz, sertésszalonna, sertésín, szójafehérje, sertésbőrke, Jódozott nitrites só, burgonyakeményítő, stabilizátorok, dextróz, cukor, őrölt szárított fűszerek, antioxidáns, természetes aromák, ízfokozók, füstaroma, tartósítószer.

 

A nagy virsli teszt – Füstli klónok részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Olaszország szeletben – Pizza Me

Ha már a múlt héten belekezdtünk, ne álljunk meg egy lépésnél a tipikus utcai kaják, első osztályú változatainak felfedezésében. A napokban, a laza szalonspicc és a csontrészegség közötti keskeny határmezsgyén egyensúlyozva kavarodtam, vagy inkább estem be a Pizza Me Deák téri üzletébe.  🙂

Olaszország szeletben – Pizza Me részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Lehet hamburgert kapni egy taxiban? – A Black Cab-ben igen!

Számomra a hamburger mindig szükséges rossznak számított. Gyerekkoromban a csibefasírtos, csalamádés verziók, később a City grill, majd a McDonald’s irányvonal sem tudott különösebb rajongást kiváltani belőlem. Viszont néha, ha nem volt időm másra, el-elfogyasztottam egyet-egyet. De ez néhány évvel ezelőtt megváltozott. Akkor tértem be ugyanis először egy Black Cab nevezetű burgerezőbe.

 

Lehet hamburgert kapni egy taxiban? – A Black Cab-ben igen! részletei…

Posted on Hozzászólás most!

A hamisítatlan kocka kürtőskalács

Jelen esetben a kocka nem a kalács formájára, hanem az elkészítés módjára utal. Ugyanis egy jó barátom elhatározta, hogy feleségét egy kürtőskalácssütő masinával lepi meg születésnapja alkalmából. De, jó mérnök módjára nem a netről rendelte meg a kész sütőt, hanem részletes és alapos tervezőmunkával megpróbálta megalkotni az tökéletes eszközt erre a célra.  És jelentem, nagy közelítéssel sikerült is neki. Persze akadtak kezdeti nehézségek. Az első változat androidos mobiltelefonról volt vezérelhető, de a bluetooth egység nehezen birkózott meg a készülék fém házával, így kissé körülményessé téve az irányítást. Végül egy infrás távirányító lett a megoldás. Ezzel lehet ki-be kapcsolni a fűtőszálat, és a sütő és a pirító funkció között váltani. Természetesen nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy kipróbáljuk ezt működés közben is.

Ehhez, olyan receptet kellett találni, ami méltó is a különleges sütőhöz. Szerencsére ezt az akadályt is sikerült megugrani, mert az elkészült kalácsok talán életem legfinomabbjai voltak.  Lássuk hát a receptet:

A hamisítatlan kocka kürtőskalács részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Téli csemege Fanni módra – Cukormentes sütőtökös répalekvár

Hogy őszinte legyek sosem szerettem a sült tököt, de az utóbbi időben jelentősen át kellett értékelnem a sütőtökről alkotott korábbi véleményemet. Lépten-nyomon futok bele jobbnál jobb ételekbe, amiknek ez a fő alapanyaga, legyen az muffin, krémleves, vagy palacsinta. Az azonban tényleg meglepett, hogy lekvárként is mennyire jól tud működni. Mikor megkóstoltam, amit az egyik kedves kolléganőm készített, azonnal tudtam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom.   

Hozzávalók:

 1 kg sárgarépa

1 kg sütőtök

3 db narancs

1 citrom

Néhány darab fahéj

Egy ujjnyi gyömbér

Nyírfacukor vagy eritrit (0 kalóriatartalmú természetes édesítőszer)

  Téli csemege Fanni módra – Cukormentes sütőtökös répalekvár részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Konyhatrükkök 2. rész – Sous Vide

Egyre több étterem étlapján találkozhatunk a sous vide kifejezéssel, de még elég kevesen tudják, hogy mi is ez valójában. Nos, a konfitáláshoz hasonlóan ez is egy alacsony hőfokon történő hőkezelést takar, azzal a különbséggel, hogy ez esetben segítségül hívjuk a modern technikát is.

Konyhatrükkök 2. rész – Sous Vide részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Villámgyors köret – Édesburgonyás tócsni

Sokszor elegem van a mindennapos köretekből és igyekszem kitalálni valami újat. Nem kell persze  újra feltalálni a spanyolviaszt, elég, ha egy jól ismert receptet módosítunk picit, hogy kissé az aktuális kedvünknek megfelelő legyen. Ilyen például az édesburgonyás tócsni is. Hiszen, ha a sima krumplit édesburgonyára cseréljük egész más ízvilágot kapunk, mégis ugyan olyan egyszerű az elkészítése.

Villámgyors köret – Édesburgonyás tócsni részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Csokoládés borkóstoló – MikroVinCE a Szamos Gourmet Házban

Úgy esett, hogy elvetődtem egy, a Vince magazin által szervezett MikroVinCE eseményre, ahol két bűnös szenvedélyemnek is hódolhattam egyszerre. Az egyik a bor, a másik pedig a csokoládé pusztítása.  Ahogy kiszúrtam, hogy bejuthatok a Vörösmarty téri Szamos Gourmet Ház csoki műhelyébe meglesni és kipróbálni a kézműves bonbonkészítés kulisszatitkait, mialatt kiváló borokat kóstolgatok, nem tudtam ellenállni a kísértésnek és azonnal lecsaptam a lehetőségre. A felsorakoztatott borok is izgalmasnak ígérkeztek, ezek elemzését azonban ezúttal meghagyom a VinCE magazinnak, mi viszont nézzük, hogyan is készül egy kézműves bonbon.

Csokoládés borkóstoló – MikroVinCE a Szamos Gourmet Házban részletei…