Kategória: Reggeliző helyek

Rengeteg tennivalónk között azért néha muszáj időt szakítani egy kis kimozdulásra. Mi ismét egy ismert reggeliző hely meglátogatását választottuk. Nincs is jobb annál, mint szombat reggel egy kávézó teraszán ülve nézni az ébredező várost közben pedig kávét szürcsölve beszélgetni és jobbnál jobb falatokkal tömni meg a hasunkat, így készülve fel a nap további fáradalmaira. Ezúttal a Hadik kávéházra esett a választásunk. Már régóta kinéztük magunknak ezt a helyet, hisz számtalanszor mentünk már el előtte a Bartók Béla úton, de ki tudja miért, csak most kerítettünk rá sort. És, mint azt a címből láthatjátok, egyáltalán nem bántuk meg.

 

 

Találkozás a csaknem tökéletes Croissant-al – reggelink a Hadik kávéházban részletei…

A fárasztó hétköznapok után, már alig vártuk a szombatot, hogy ismét meglátogassunk egyet Budapest legjobb reggelizőhelyei közül. Az eheti kiszemeltünk a Frankel Leó utcában megbúvó Szendzso Reggeliző, Kávézó lett. A hely önmagában aprócska, de egy jó hosszú, az utcára kihelyezett kockás (inkább négyzetes, nem? 🙂 abrosszal leterített asztalsorral kiegészítve már egész komoly mennyiségű ember leültetésére is alkalmas. Az étlap igen sok kecsegtető fogást kínált, a szendvicsektől, bagelektől kezdve a villásreggeliken keresztül, az elmaradhatatlan croissant-okig.

Nem Szent Joe, csak Szendzso – Reggeli a Szendzsoban részletei…

Ismét sikerült összehoznunk egy szabad és nyugis vasárnap reggelt, ennek megfelelően kötelességtudóan folytattuk a budapesti reggelizőhelyek felderítését. Következő áldozatunk a Nagymező utcai Két Szerecsen lett, hiszen már sokan dicsérték, no meg a neve is megtetszett.

Érkezésünkkor máris meglepetésben volt részünk: ez volt az első hely, ami nyitás után 10 perccel már komoly forgalmat bonyolított le, és ez a tendencia reggelink befejeztéig folytatódott. Nyilván a kiváló elhelyezkedés is szerepet játszik ebben a népszerűségben, 80%-ban külföldi vendégeket láthattunk. Egyre kíváncsibbak lettünk mire ez a felhajtás.

Először is a berendezés. Semmi hivalkodó, az elnevezésnek megfelelő orientális jelleggel megbolondított elegáns, letisztult formák. Sajnos mivel elég szeles és hűvös délelőttünk volt, a teraszt nem tudtuk igénybe venni, de jó pont, hogy van. Így is leskelődős helyen, az egyik ablakban foglaltunk helyet, ahonnan az utca mellett a hatalmas bárpultra is kilátás nyílt.

Az étlap böngészésére nem fordítottunk túl sok időt, hiszen már türelmetlenül előző este, a honlapjukon kiválasztottuk mit fogunk enni. 🙂 Szegény felszolgálónak kicsit kikerekedett a szeme amikor kettőnknek kikértünk 3 féle reggelit plusz a kávékat, no de ha már lúd, legyen kövér. A menü: közös használatra egy ‘francia reggeli’, nekem egy rántotta mangalica kolbásszal és lilahagymával, Pupáknak pedig egy ‘angol reggeli’.

A nagy nyüzsgésnek és a frissen készülő ételeknek köszönhetően viszonylag sokáig várakoztunk, de legalább volt alkalmunk az ébredező utcát figyelni és nyugodtan ízlelgetni kávéinkat. Kiderült, hogy ez kapóra is jött, mivel a kávé egyenesen mennyei aromájú volt, talán a legjobb amit az utóbbi időben kóstoltunk. Jó lenne megtudni mi a titka. Mire felhörpintettük, a kis kávézóasztalra már sikerült rázsúfolni a lakománkat, és nekiláttunk.

Mindketten a sós fogással kezdtünk. A rántottám igazi magyaros ízvilágú volt, kellemes állaggal. A mangalica kolbász hibátlan, ráadásul az ízlésemnek megfelelően enyhén ropogósra sütötték. A mellé kapott kenyér nem adott semmi pluszt, de puha és friss volt.

Pupák angol reggelije, ahogy a képen is látható, sült chorizo-ból, tükörtojásból, gombából, sült baconből és hagymás babból állt. Elég kiadós kis összeállítás, ami ízre is remek volt, a legjobban sikerült része a hagymás bab, a leggyengébb pedig a tükörtojás, ami véleményünk szerint ezúttal kicsit túl sült.

Még csak ezután jött a java. Elsőként nekem volt szerencsém megkóstolni a francia reggelink gerincét képező croissant-t. Önmagában is zseniális volt, de a vajjal és a házi meggylekvárral (előre is elnézést a kifejezésért), kisebb gasztronómiai orgazmust okozott. A Sarki Fűszeres croissant-jának szintjét nálunk ez tudta elsőként megközelíteni, sőt talán el is érni. Esztétikailag még a Fűszeres nyert, de állagra és ízre döntetlen az állás. Külön is érdemel pár szót a házi meggylekvár, ami 130%-ban tele volt gyümölcsdarabokkal, és sok vetélytársával ellentétben nem volt túl édes, tökéletes harmóniát képezett a vajjal. A francia reggelihez még egy csokis párna is tartozott, ami hozta a croissant színvonalát, a tésztája gyakorlatilag ugyanaz volt, csokidarabkákkal megtűzdelve. (Emellett a francia reggeli tartalmaz egy kávét és egy pohár frissen facsart narancslevet is.)

Annyira meggyőzött minket a koncepció, hogy a maradék lekvárhoz és vajhoz kértünk pluszba egy croissant-t, illetve még egy frappét és capuccino-t is. Az tény, hogy degeszre ettük magunkat, de megérte. Akit érdekel, mindezért összesen fizettünk 6500 Ft-ot jattal együtt, ami valljuk be nem sok, pláne a belvárosban. Aki sajnál ennyi pénzt egy reggeliért, annak megsúgom, hogy ezután az ebédet nyugodtan el lehet hagyni. 🙂

Újabb vasárnap reggel, újra felkerekedtünk, hogy megadjuk a módját a reggelizésnek, majd ledolgozzuk egy kis sétával a ragyogó tavaszi időben. Ezúttal a választásunk a város turisztikai központjában, a (jelenleg áldatlan állapotban lévő) parlament szomszédságában elhelyezkedő Budapest Bisztróra esett. Már régóta szemeztünk a hellyel reggeli és ebéd témakörben egyaránt nagyon kecsegtető ajánlattal várják a vendégeket.

Egyből az egyetlen negatívummal kezdeném, amit ma délelőtt tapasztaltunk. Nem a Budapest Bisztró sajátossága, hanem az egész V. kerületé, amit többé-kevésbé bejártunk, hogy automatikusan angolul szólítanak meg, akár vendéglátásról, akár üzletről, akár szórólap osztogatóról van szó. Egyrészt érthető, mivel többségben vannak a turisták ebben a városrészben, de azért valahol szomorú. A facebook-ra is került fel egy fénykép a bisztró által, amin a reggelinket fogyasztjuk, és egy „nyájas” kommentelő szóvá tette, hogy na igen, a külföldiek meg tudják fizetni az ilyen reggelit. Pedig ez butaság, ár-érték arányban egyáltalán nem drága a Budapest Bisztró, ha a környéket figyelembe vesszük, pláne nem, és nem hinném, hogy egy átlagos magyar embernek ne lenne lehetősége elkölteni vasárnap reggel a párjával egy kiadósabb reggelit, ami után az ebédet és a vacsorát szolidabbra is lehet venni. A McDonald’s-ok bezzeg állandóan tele vannak, pedig az se sokkal olcsóbb, viszont értékben és élményben nyomába se érhet egy teraszon ülős villás reggelinek. Ennyit erről. “Ahogyan a külföldiek csinálják” – Reggeli a Budapest Bisztróban részletei…

Pár évvel ezelőtt bizonyára jókat kacagtunk volna, ha valaki azt állítja, hogy az egyik legnagyobb hype egy tejivóhálózat körül fog keletkezni, és naponta fiatalok és idősek tömegei fognak sorban állni egy joghurtért. Szerencsére van egy Cserpes Istvánunk, akiről már korábban is zengtem ódákat, hiszen nem győzöm hangsúlyozni, mennyire szimpatikus a vállalkozói hozzáállása és munkássága. Számomra – és remélem még sokan vannak ezzel így – hatalmas motivációt és életkedvet adott, ami lássuk be, a mai világban nem olyan egyszerű. Megmutatta, hogy a minőségre, a tradíciókra igenis van igény, a szorgalmas, bátor, dolgos ember munkája megtérül.

Na de mi is a tejivó? Sokan még emlékezhetnek rá a “békebeli időkből”, hogy nem mindig a McDonald’s-ba jártak az emberek reggeliért vagy éppen uzsonnáért. A tejbüfékben nagyjából azonos volt a kínálat, mint egy mai pékségben, csak a tejtermékek fogyasztása volt a középpontban. Ma már mindenki amerikai akar lenni és rohanunk, rohanunk, mert semmire nincs idő, ‘együnk egy hamburgert kólával, az a kis mesterséges adalék és cukor meg zsír már mindegy, úgyis globális felmelegedés van és mind meghalunk’. A Cserpes Sajtműhely sikerén felbuzdulva Cserpes István úgy döntött, ebből elég: ringbe küldte a valódi tejet és friss péksüteményt a gyorskaja ellen. 2012-ben megnyitotta első tejivóját a Deák téri McDonald’s mellett. Egyelőre úgy tűnik, ahol van választás, ott a többség a minőséget választja, hiszen azóta megnyílt a Corvin negyedben a második üzlet, tervben van a harmadik az Allée-nál, és a mi tapasztalataink szerint a nap minden szakaszában végletekig tömve van a meglévő két tejivó. Oda megyünk lakni… – Mit adott nekünk a Cserpes tejivó? részletei…

Jó hírem van, itt a tavasz, bármennyire is szerette volna mindeddig a természet ezt elfeledtetni velünk. Lelkesedésünkben neki is veselkedtünk a következő reggeliző hely felderítésének. Választásunk a franciás hangulatú Á table pékségre esett, annak is a kisebbik kirendeltségére, amely az Arany János utcában található.

Szerencsére elég korán érkeztünk, nem volt senki előttünk, így kedvünkre bámészkodhattunk a kis vendégtérben és válogathattunk a pultban található finomságok között. A berendezés 6 pici asztalból és néhány székből áll. A falakon párizsi hangulatot idéző képek, régi szódásszifonok, a mennyezeti gerendákon liszteszsákok, csuprok.

 

Visszatérve a pulthoz, a választék szélessége láttán tátva maradt a szánk. Egymás mellett sorakoztak a cukrászsütemények, quiche-ek, nagyjából 20 különböző hideg és meleg szendvics, croissantok, és egyéb péksütemények. A pult mögötti baguette-ekről és cipókról nem is beszélve. Már így is hosszas fejtörést okozott a választás, de még a kezünkbe nyomtak egy külön reggeliző étlapot, amin szerepelt többek között omlett, sós és édes palacsinta és a klasszikus croque monsieur is. Negyed óra vacillálás után elhatározásra jutottunk: az egyikünk menüje kecskesajtos om lett (hihi) croissant-nal, másikunk pedig soksajtos-mézes mogyorós meleg szendvicset kért pisztáciás táskával. Természetesen az elmaradhatatlan espresso-cappuchino sem hagytuk ki.

Rövid ideig várakozni kényszerültünk, de ez abból adódott, hogy az ételek frissen készülnek. A tálalás rendkívül gusztusos, ötletesen „palatáblákra” rendezték a reggelinket salátával körítve. (Bár ezzel kapcsolatban két kritika is megfogalmazódott bennünk, egyikünk a villa súrlódásának hangját nehezményezte, másikunk pedig lépten-nyomon az ölébe juttatta salátája egy-egy részét, de ez legyen a mi problémánk. 🙂) Mindketten a sós fogással kezdtünk, és teljes mértékben meg voltunk elégedve. Az omlettben a kecskesajt mennyisége jól el volt találva, a meleg szendvicsen felhalmozott sajtok pedig egyenként is megértek volna egy-egy misét. Mindezt megkoronázta a kiváló dresszing, amivel a salátánkat meglocsolták. A mézes mogyoróval és a kék sajttal különösen jól harmonizált.

Szokásunkhoz híven, már ezen a ponton majd szétpukkantunk, de kötelességtudóan vágtunk (haraptunk) bele a péksüteményekbe. A pisztáciás táska is tipikus esete a ronda és finom koncepciónak, a kívül kellemesen ropogós, belül pedig puha tésztát kiválóan egészítette ki a töltelék, ami nem volt se túl sok, se túl édes. A croissant állagra kicsit sűrűbb volt, mint a Sarki fűszeresnél (nekünk a könnyedebb tészta jobban bejön), azonban még így is bőven a magyar átlag feletti, a többi már csak ízlés kérdése.

A kávék kapcsán ki kell emelnünk a mókás bögréket/csészéket, amelyek enyhén összegyűrt műanyagpoharakra hajaznak, csak éppen kerámiából. Az íze kicsit megosztott bennünket, egyikünknek ebben a versenyszámban is a Sarki fűszeres nyert, másikunk viszont az Á table féle espressora voksolt. Ez megint csak ízlés kérdése, egyik is finom, meg a másik is.

Miután mindent hősiesen elpusztítottunk, nem bírtuk ki, hogy ne vásároljunk elvitelre egyet a híres és élőben is igen pofás baguette-ekből. Ha meg már lúd, legyen kövér, ezt még megfejeltük egy vaníliás-mazsolás csigával is. Sajnos még muszáj lesz végigkóstolnunk az egész repertoárt, úgyhogy az Á table is számíthat újabb felbukkanásainkra.