Kategória: Kulinária

Újabb vasárnap reggel, újra felkerekedtünk, hogy megadjuk a módját a reggelizésnek, majd ledolgozzuk egy kis sétával a ragyogó tavaszi időben. Ezúttal a választásunk a város turisztikai központjában, a (jelenleg áldatlan állapotban lévő) parlament szomszédságában elhelyezkedő Budapest Bisztróra esett. Már régóta szemeztünk a hellyel reggeli és ebéd témakörben egyaránt nagyon kecsegtető ajánlattal várják a vendégeket.

Egyből az egyetlen negatívummal kezdeném, amit ma délelőtt tapasztaltunk. Nem a Budapest Bisztró sajátossága, hanem az egész V. kerületé, amit többé-kevésbé bejártunk, hogy automatikusan angolul szólítanak meg, akár vendéglátásról, akár üzletről, akár szórólap osztogatóról van szó. Egyrészt érthető, mivel többségben vannak a turisták ebben a városrészben, de azért valahol szomorú. A facebook-ra is került fel egy fénykép a bisztró által, amin a reggelinket fogyasztjuk, és egy „nyájas” kommentelő szóvá tette, hogy na igen, a külföldiek meg tudják fizetni az ilyen reggelit. Pedig ez butaság, ár-érték arányban egyáltalán nem drága a Budapest Bisztró, ha a környéket figyelembe vesszük, pláne nem, és nem hinném, hogy egy átlagos magyar embernek ne lenne lehetősége elkölteni vasárnap reggel a párjával egy kiadósabb reggelit, ami után az ebédet és a vacsorát szolidabbra is lehet venni. A McDonald’s-ok bezzeg állandóan tele vannak, pedig az se sokkal olcsóbb, viszont értékben és élményben nyomába se érhet egy teraszon ülős villás reggelinek. Ennyit erről. “Ahogyan a külföldiek csinálják” – Reggeli a Budapest Bisztróban részletei…

Pár évvel ezelőtt bizonyára jókat kacagtunk volna, ha valaki azt állítja, hogy az egyik legnagyobb hype egy tejivóhálózat körül fog keletkezni, és naponta fiatalok és idősek tömegei fognak sorban állni egy joghurtért. Szerencsére van egy Cserpes Istvánunk, akiről már korábban is zengtem ódákat, hiszen nem győzöm hangsúlyozni, mennyire szimpatikus a vállalkozói hozzáállása és munkássága. Számomra – és remélem még sokan vannak ezzel így – hatalmas motivációt és életkedvet adott, ami lássuk be, a mai világban nem olyan egyszerű. Megmutatta, hogy a minőségre, a tradíciókra igenis van igény, a szorgalmas, bátor, dolgos ember munkája megtérül.

Na de mi is a tejivó? Sokan még emlékezhetnek rá a “békebeli időkből”, hogy nem mindig a McDonald’s-ba jártak az emberek reggeliért vagy éppen uzsonnáért. A tejbüfékben nagyjából azonos volt a kínálat, mint egy mai pékségben, csak a tejtermékek fogyasztása volt a középpontban. Ma már mindenki amerikai akar lenni és rohanunk, rohanunk, mert semmire nincs idő, ‘együnk egy hamburgert kólával, az a kis mesterséges adalék és cukor meg zsír már mindegy, úgyis globális felmelegedés van és mind meghalunk’. A Cserpes Sajtműhely sikerén felbuzdulva Cserpes István úgy döntött, ebből elég: ringbe küldte a valódi tejet és friss péksüteményt a gyorskaja ellen. 2012-ben megnyitotta első tejivóját a Deák téri McDonald’s mellett. Egyelőre úgy tűnik, ahol van választás, ott a többség a minőséget választja, hiszen azóta megnyílt a Corvin negyedben a második üzlet, tervben van a harmadik az Allée-nál, és a mi tapasztalataink szerint a nap minden szakaszában végletekig tömve van a meglévő két tejivó. Oda megyünk lakni… – Mit adott nekünk a Cserpes tejivó? részletei…

Jó hírem van, itt a tavasz, bármennyire is szerette volna mindeddig a természet ezt elfeledtetni velünk. Lelkesedésünkben neki is veselkedtünk a következő reggeliző hely felderítésének. Választásunk a franciás hangulatú Á table pékségre esett, annak is a kisebbik kirendeltségére, amely az Arany János utcában található.

Szerencsére elég korán érkeztünk, nem volt senki előttünk, így kedvünkre bámészkodhattunk a kis vendégtérben és válogathattunk a pultban található finomságok között. A berendezés 6 pici asztalból és néhány székből áll. A falakon párizsi hangulatot idéző képek, régi szódásszifonok, a mennyezeti gerendákon liszteszsákok, csuprok.

 

Visszatérve a pulthoz, a választék szélessége láttán tátva maradt a szánk. Egymás mellett sorakoztak a cukrászsütemények, quiche-ek, nagyjából 20 különböző hideg és meleg szendvics, croissantok, és egyéb péksütemények. A pult mögötti baguette-ekről és cipókról nem is beszélve. Már így is hosszas fejtörést okozott a választás, de még a kezünkbe nyomtak egy külön reggeliző étlapot, amin szerepelt többek között omlett, sós és édes palacsinta és a klasszikus croque monsieur is. Negyed óra vacillálás után elhatározásra jutottunk: az egyikünk menüje kecskesajtos om lett (hihi) croissant-nal, másikunk pedig soksajtos-mézes mogyorós meleg szendvicset kért pisztáciás táskával. Természetesen az elmaradhatatlan espresso-cappuchino sem hagytuk ki.

Rövid ideig várakozni kényszerültünk, de ez abból adódott, hogy az ételek frissen készülnek. A tálalás rendkívül gusztusos, ötletesen „palatáblákra” rendezték a reggelinket salátával körítve. (Bár ezzel kapcsolatban két kritika is megfogalmazódott bennünk, egyikünk a villa súrlódásának hangját nehezményezte, másikunk pedig lépten-nyomon az ölébe juttatta salátája egy-egy részét, de ez legyen a mi problémánk. 🙂) Mindketten a sós fogással kezdtünk, és teljes mértékben meg voltunk elégedve. Az omlettben a kecskesajt mennyisége jól el volt találva, a meleg szendvicsen felhalmozott sajtok pedig egyenként is megértek volna egy-egy misét. Mindezt megkoronázta a kiváló dresszing, amivel a salátánkat meglocsolták. A mézes mogyoróval és a kék sajttal különösen jól harmonizált.

Szokásunkhoz híven, már ezen a ponton majd szétpukkantunk, de kötelességtudóan vágtunk (haraptunk) bele a péksüteményekbe. A pisztáciás táska is tipikus esete a ronda és finom koncepciónak, a kívül kellemesen ropogós, belül pedig puha tésztát kiválóan egészítette ki a töltelék, ami nem volt se túl sok, se túl édes. A croissant állagra kicsit sűrűbb volt, mint a Sarki fűszeresnél (nekünk a könnyedebb tészta jobban bejön), azonban még így is bőven a magyar átlag feletti, a többi már csak ízlés kérdése.

A kávék kapcsán ki kell emelnünk a mókás bögréket/csészéket, amelyek enyhén összegyűrt műanyagpoharakra hajaznak, csak éppen kerámiából. Az íze kicsit megosztott bennünket, egyikünknek ebben a versenyszámban is a Sarki fűszeres nyert, másikunk viszont az Á table féle espressora voksolt. Ez megint csak ízlés kérdése, egyik is finom, meg a másik is.

Miután mindent hősiesen elpusztítottunk, nem bírtuk ki, hogy ne vásároljunk elvitelre egyet a híres és élőben is igen pofás baguette-ekből. Ha meg már lúd, legyen kövér, ezt még megfejeltük egy vaníliás-mazsolás csigával is. Sajnos még muszáj lesz végigkóstolnunk az egész repertoárt, úgyhogy az Á table is számíthat újabb felbukkanásainkra.