Posted on Hozzászólás most!

Egy pár falat Párizs – reggeli az Á table pékségben

Jó hírem van, itt a tavasz, bármennyire is szerette volna mindeddig a természet ezt elfeledtetni velünk. Lelkesedésünkben neki is veselkedtünk a következő reggeliző hely felderítésének. Választásunk a franciás hangulatú Á table pékségre esett, annak is a kisebbik kirendeltségére, amely az Arany János utcában található.

Szerencsére elég korán érkeztünk, nem volt senki előttünk, így kedvünkre bámészkodhattunk a kis vendégtérben és válogathattunk a pultban található finomságok között. A berendezés 6 pici asztalból és néhány székből áll. A falakon párizsi hangulatot idéző képek, régi szódásszifonok, a mennyezeti gerendákon liszteszsákok, csuprok.

P1030695

 

Visszatérve a pulthoz, a választék szélessége láttán tátva maradt a szánk. Egymás mellett sorakoztak a cukrászsütemények, quiche-ek, nagyjából 20 különböző hideg és meleg szendvics, croissantok, és egyéb péksütemények. A pult mögötti baguette-ekről és cipókról nem is beszélve. Már így is hosszas fejtörést okozott a választás, de még a kezünkbe nyomtak egy külön reggeliző étlapot, amin szerepelt többek között omlett, sós és édes palacsinta és a klasszikus croque monsieur is. Negyed óra vacillálás után elhatározásra jutottunk: az egyikünk menüje kecskesajtos om lett (hihi) croissant-nal, másikunk pedig soksajtos-mézes mogyorós meleg szendvicset kért pisztáciás táskával. Természetesen az elmaradhatatlan espresso-cappuchino sem hagytuk ki.

Rövid ideig várakozni kényszerültünk, de ez abból adódott, hogy az ételek frissen készülnek. A tálalás rendkívül gusztusos, ötletesen „palatáblákra” rendezték a reggelinket salátával körítve. (Bár ezzel kapcsolatban két kritika is megfogalmazódott bennünk, egyikünk a villa súrlódásának hangját nehezményezte, másikunk pedig lépten-nyomon az ölébe juttatta salátája egy-egy részét, de ez legyen a mi problémánk. 🙂) Mindketten a sós fogással kezdtünk, és teljes mértékben meg voltunk elégedve. Az omlettben a kecskesajt mennyisége jól el volt találva, a meleg szendvicsen felhalmozott sajtok pedig egyenként is megértek volna egy-egy misét. Mindezt megkoronázta a kiváló dresszing, amivel a salátánkat meglocsolták. A mézes mogyoróval és a kék sajttal különösen jól harmonizált.atable

Szokásunkhoz híven, már ezen a ponton majd szétpukkantunk, de kötelességtudóan vágtunk (haraptunk) bele a péksüteményekbe. A pisztáciás táska is tipikus esete a ronda és finom koncepciónak, a kívül kellemesen ropogós, belül pedig puha tésztát kiválóan egészítette ki a töltelék, ami nem volt se túl sok, se túl édes. A croissant állagra kicsit sűrűbb volt, mint a Sarki fűszeresnél (nekünk a könnyedebb tészta jobban bejön), azonban még így is bőven a magyar átlag feletti, a többi már csak ízlés kérdése.atable1

A kávék kapcsán ki kell emelnünk a mókás bögréket/csészéket, amelyek enyhén összegyűrt műanyagpoharakra hajaznak, csak éppen kerámiából. Az íze kicsit megosztott bennünket, egyikünknek ebben a versenyszámban is a Sarki fűszeres nyert, másikunk viszont az Á table féle espressora voksolt. Ez megint csak ízlés kérdése, egyik is finom, meg a másik is.

Miután mindent hősiesen elpusztítottunk, nem bírtuk ki, hogy ne vásároljunk elvitelre egyet a híres és élőben is igen pofás baguette-ekből. Ha meg már lúd, legyen kövér, ezt még megfejeltük egy vaníliás-mazsolás csigával is. Sajnos még muszáj lesz végigkóstolnunk az egész repertoárt, úgyhogy az Á table is számíthat újabb felbukkanásainkra.

Posted on Hozzászólás most!

Zellertorta van? – Látogatásunk a Zeller bistro-ban

Abban a szerencsében volt részünk, hogy a nyitás hetében, elsők között látogathattunk el a Zeller bistro-ba. Nagyon kíváncsian vártuk a szombatot, hogy megtudhassuk, sikerült-e a korábban ebben a helyiségben üzemelő Bistro 181 színvonalát megtartani. Persze az összehasonlítás sántít, hisz a méltán elhíresült elődbe már nem sikerült eljutnunk, annak megszűnése miatt, de mivel a csapat szinte ugyanazokból áll, nagy reményekkel vághattunk bele a kóstolásba. Lássuk hogyan sikerült az ebéd.P1030617

Zellertorta van? – Látogatásunk a Zeller bistro-ban részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Giornata Siciliana – Szicíliai nap a Da Mario étteremben

Amint azt facebook postunkban megígértük, ma ellátogattunk a Da Mario étterembe, ahol a szicíliai nap keretében négyféle tradicionális finomságot kóstolhattunk. Az már csak hab  tortán, hogy a napi menü is ennek a legendás vidéknek az ízvilága szerint készült. Időhiány miatt sajnos az ebédet ki kellett hagynunk, de a cannoli-ból, a cassata siciliana-ból, a pasta di mandorla-ból (3 sütemény) és az arancini-ből (húsos raguval töltött rizsgombóc) természetesen zsákmányoltunk egy-egy példányt, hogy azokat otthon a kis kényelmes környezetünkben, nyugodtan ízlelgethessük. Minden adag 500 magyar forintba került, ami akárhogy is nézzük, ilyen ilyen minőségű ételek esetében igen barátinak számít.

Maga az étterem is erősen sugározza az olasz életérzést, berendezése barátságos, melegséget áraszt. A falra akasztott hatalmas sonkák és borosüvegek gyorsan meghozzák az ember étvágyát. Ha mindez nem lenne elég, a felszolgálók zöme is itáliai területről érkezett, ennek megfelelően mosolygós, kedves, beszédes. A legjobban azonban az üvegfallal leválasztott konyharész fogott meg, aminek köszönhetően a földszinten ülő, várakozó vendégek hosszasan szemlélhetik a tevékenykedő séfet (például pizzatészta készítése közben).

P1030594

Giornata Siciliana – Szicíliai nap a Da Mario étteremben részletei…

Posted on Hozzászólás most!

A tücsök és a hagyma – Látogatásunk a balatonszemesi Kistücsök étteremben

Mint arról már korábbi postunkban beszámoltunk, a 2013 Március 18. és 24. közötti időszak különleges szerepet kapott a Magyar csúcsgasztronómiával ismerkedők számára. A DiningCity szervezésében ugyanis ekkor tartották az „Étterem Hét” nevezetű akciót, melynek keretében számos, a magyar gasztrokultúrában élen járó étterem ajánlott 3 fogásos menüket potom 3300 ft-os áron. Ezt nem lehetett kihagyni, így szedtük a sátorfánkat és levonultunk Balatonszemesre a Kistücsök étterembe egy jóféle vacsorára. Lássuk hát, hogy sikerült. A tücsök és a hagyma – Látogatásunk a balatonszemesi Kistücsök étteremben részletei…

Posted on Hozzászólás most!

St. Patrick’s day a Barba Negrában – Firkin fesztivál

Mostanában igen nagy divatja lett a Szent Patrik nap ünneplésének. Lefogadom, hogy a legtöbbeknek dunsztjuk sincs róla, hogy ki az a Szent Patrik, csak annyit tudnak, hogy ilyenkor el kell menni egy ír kocsmába és minimum Guinness-t kell vedelni. Nekik és persze mindenkinek, akit érdekel, javaslom elolvasni ezt a cikket arról, hogy hogyan is alakult ki ez az ír ünnep: Mire iszunk ma?

De visszatérve a mai postom tárgyához, mi úgy döntöttünk, hogy a Barba Negrában fellépő Firkin zenekart hallgatva szeretnénk hódolni az írek összetartozásának és persze jelentős összeggel szándékszunk gazdagítani a Guinness sör forgalmazóját. Felöltöttük hát legszebb zöld gúnyánkat (mert a szervezők verseny hirdettek: A legzöldebb megjelenők között egy üveg Ír whiskey-t sorsolnak ki) és útnak indultunk.

St. Patrick’s day a Barba Negrában – Firkin fesztivál részletei…

Posted on Hozzászólás most!

VinCE Budapest 2013 – A borfesztivál

A VinCE magazin idén március 8-10-ig tartotta meg éves, nagy érdeklődésre számot tartó boreseményét a VinCE Budapest 2013 borfesztivált. A helyszín nehezen lehetett volna extravagánsabb, mivel az Erzsébet körúton található, 5 csillagos, Corinthia Hotel Budapest adott átmeneti otthont a felvonultatott 160 hazai és külföldi kiállítónak. Mivel az esemény igen érdekesnek és nagyszabásúnak ígérkezett, mi is tiszteletünket tettük rajta.

VinCE Budapest 2013 – A borfesztivál részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Közös piac – a földalatti mozgalom :)

A múlt szombaton (2013.03.02.) megnyitotta kapuit a budapesti Közös Piac. Ennek, a havi rendszerességűnek tervezett eseménynek a névegyezőség ellenére sincs túl sok köze az Európai Gazdasági Közösséghez, viszont roppant szimpatikus kezdeményezés. A szervezők célja, hogy minél többen helyi termelőktől és megbízható forrásból vásároljanak. Ennek eléréséhez továbbra is várják „az olyan hazai kistermelők, őstermelők és kis manufaktúrák jelentkezését, akik ellenőrzött forrásból származó, minőségi alapanyagokból készülő ételkülönlegességeket, saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt, fűszereket és más finomságokat kínálnak az érdeklődők számára”.

Közös piac – a földalatti mozgalom 🙂 részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Nagy brownie verseny á la MÜSZI

Február 24-én vasárnap a régi Corvin Áruház oldalában található MÜSZI-ben jártunk. Korábbról nem ismertük a helyszínt, így kissé nehezen találtuk meg (na jó, annyira azért nem), mert nincs túlpromótálva, ráadásul feljutni is csak becsengetéses módszerrel lehet. Felsétálva a lépcsőn, majd belépve egy igencsak eklektikus teremben találtuk magunkat. Asztalok, székek, egy színpad, bárpult, a falakon képkeretekbe helyezett faágak, s mindez szocreál áruházi környezetbe ágyazva. Mókás, de tetszik.

Nagy brownie verseny á la MÜSZI részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Hal volt, hal nem volt! – Képzelt riport egy budapesti halfesztiválról

Vasárnapi kulináris csavargásunkat a rush.loft angolkolbászos ínycsiklandozása után az Erzsébet téri I. Budapesti Halfesztiválon kívántuk folytatni, így arrafelé vettük az irányt. A jelenlévő emberek száma mindenképpen bíztató volt, hisz minden valamirevaló fesztiválon elengedhetetlen a hatalmas tömeg. Főként ugye, ha ingyenes fesztiválról beszélünk.
Meg kell mondanom, hogy a bejárathoz, kiváló marketingérzékkel elhelyezett halsütöde remekül tette a dolgát, mert bejutni a halszagtól megbolydult éhes emberfalkán keresztül nem volt egyszerű dolog. Mi azonban, nem hagytuk magunkat elrettenteni, töretlenül haladtunk előre, felmérve, hogy mit is találhatunk itt. Például pincészeteket, pálinkaárusokat. Meg is kellett állnunk, hisz a nem túl hideg – de azért így is réteges öltözködést kívánó időjárás – ellensúlyozására egy kis forralt borral szándékoztunk megajándékozni magunkat. A megkóstolt eper- és szilva forralt borra semmi rosszat nem mondhatok. Mind a kettő hozta a tőle elvárt ízvilágot.

Hal volt, hal nem volt! – Képzelt riport egy budapesti halfesztiválról részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Restaurant day Budapest – az első bejegyzés

Mindent el kell kezdeni valahol. A mi blogunkat például itt. A ’kukuc’ szerkesztésével legalább akkora mértékben szeretnénk saját magunkat szórakoztatni, mint a nagyérdeműt, hiszen kimozdulásra, tájékozódásra, agytekervényeink megmozgatására késztet, és talán erre a motivációra van szükség az életünkben keletkező üresjáratok kitöltéséhez. Természetesen örömmel töltene el, ha mindemellett másokat is ösztönözhetünk, szórakoztathatunk élményeink megosztásával.

Legelső bejegyzésünk témája szinte tálcán kínálta magát. A Facebook-on bukkantunk rá a Restaurant Day eseményére. Hogy miről is szól ez a program? Évente négy alkalommal bárki megnyithatja álmai éttermét 1 napra. A kezdeményezés 2011 májusában Helsinkiből indult pár kreatív fiatal jóvoltából, és mára több mint 50 város csatlakozott a mozgalomhoz, köztük Budapest is. Nem csoda, hiszen rengeteg gasztronómia iránt rajongó eddig csak álmodozott arról, hogy kipróbálhatja magát, mint étteremvezető (például mi is).

Mivel sajnos az utolsó pillanatban értesültünk az eseményről, ezúttal csak két helyszínt látogattunk meg (egy kis kitérővel a Budapesti Halfesztiválra), de a gyomorkapacitásunk nem is bírt volna sokkal többet.
Restaurant day Budapest – az első bejegyzés részletei…