Jó hírem van, itt a tavasz, bármennyire is szerette volna mindeddig a természet ezt elfeledtetni velünk. Lelkesedésünkben neki is veselkedtünk a következő reggeliző hely felderítésének. Választásunk a franciás hangulatú Á table pékségre esett, annak is a kisebbik kirendeltségére, amely az Arany János utcában található.
Szerencsére elég korán érkeztünk, nem volt senki előttünk, így kedvünkre bámészkodhattunk a kis vendégtérben és válogathattunk a pultban található finomságok között. A berendezés 6 pici asztalból és néhány székből áll. A falakon párizsi hangulatot idéző képek, régi szódásszifonok, a mennyezeti gerendákon liszteszsákok, csuprok.
Visszatérve a pulthoz, a választék szélessége láttán tátva maradt a szánk. Egymás mellett sorakoztak a cukrászsütemények, quiche-ek, nagyjából 20 különböző hideg és meleg szendvics, croissantok, és egyéb péksütemények. A pult mögötti baguette-ekről és cipókról nem is beszélve. Már így is hosszas fejtörést okozott a választás, de még a kezünkbe nyomtak egy külön reggeliző étlapot, amin szerepelt többek között omlett, sós és édes palacsinta és a klasszikus croque monsieur is. Negyed óra vacillálás után elhatározásra jutottunk: az egyikünk menüje kecskesajtos om lett (hihi) croissant-nal, másikunk pedig soksajtos-mézes mogyorós meleg szendvicset kért pisztáciás táskával. Természetesen az elmaradhatatlan espresso-cappuchino sem hagytuk ki.
Rövid ideig várakozni kényszerültünk, de ez abból adódott, hogy az ételek frissen készülnek. A tálalás rendkívül gusztusos, ötletesen „palatáblákra” rendezték a reggelinket salátával körítve. (Bár ezzel kapcsolatban két kritika is megfogalmazódott bennünk, egyikünk a villa súrlódásának hangját nehezményezte, másikunk pedig lépten-nyomon az ölébe juttatta salátája egy-egy részét, de ez legyen a mi problémánk. 🙂) Mindketten a sós fogással kezdtünk, és teljes mértékben meg voltunk elégedve. Az omlettben a kecskesajt mennyisége jól el volt találva, a meleg szendvicsen felhalmozott sajtok pedig egyenként is megértek volna egy-egy misét. Mindezt megkoronázta a kiváló dresszing, amivel a salátánkat meglocsolták. A mézes mogyoróval és a kék sajttal különösen jól harmonizált.
Szokásunkhoz híven, már ezen a ponton majd szétpukkantunk, de kötelességtudóan vágtunk (haraptunk) bele a péksüteményekbe. A pisztáciás táska is tipikus esete a ronda és finom koncepciónak, a kívül kellemesen ropogós, belül pedig puha tésztát kiválóan egészítette ki a töltelék, ami nem volt se túl sok, se túl édes. A croissant állagra kicsit sűrűbb volt, mint a Sarki fűszeresnél (nekünk a könnyedebb tészta jobban bejön), azonban még így is bőven a magyar átlag feletti, a többi már csak ízlés kérdése.
A kávék kapcsán ki kell emelnünk a mókás bögréket/csészéket, amelyek enyhén összegyűrt műanyagpoharakra hajaznak, csak éppen kerámiából. Az íze kicsit megosztott bennünket, egyikünknek ebben a versenyszámban is a Sarki fűszeres nyert, másikunk viszont az Á table féle espressora voksolt. Ez megint csak ízlés kérdése, egyik is finom, meg a másik is.
Miután mindent hősiesen elpusztítottunk, nem bírtuk ki, hogy ne vásároljunk elvitelre egyet a híres és élőben is igen pofás baguette-ekből. Ha meg már lúd, legyen kövér, ezt még megfejeltük egy vaníliás-mazsolás csigával is. Sajnos még muszáj lesz végigkóstolnunk az egész repertoárt, úgyhogy az Á table is számíthat újabb felbukkanásainkra.
